![]()
Úgy látszik, az újév hozza magával a nagyobb konverziókat. Nemrég teszteltem CryZone-t, már itt is van a Vice City: RAGE. Akik régebben nézik a blogot, azok talán már ismerik ezt a modot, akik pedig most hallanak róla először, azoknak kezdésnek elég annyi, hogy nem kisebb dolgot hoz GTA4, pontosabban az őt meghajtó RAGE (Euphoria) motor alá, mint egy régebbi GTA-t, talán az eddigi legjobbat, a Vice City-t! Bevallom, nem igazán hittem ebben a modban, hiszen két fiatal (egy ukrán és egy orosz) srác hegesztette mindössze. Aztán csatlakoztak még néhányan hozzájuk, de igazság szerint addigra már a mod is elég impresszív lett, hála főként RussianCJ-nek, aki egyben a mod fejlesztőcsapatának a leadere. (tovább)
A fentebb linkelt cikkemben még sok időt jósoltam addig, mire valami kézzelfoghatót is kapunk, de szerencsére nem lett igazam, hiszen már itt is van a béta verzió! Ez elég sok dolgot tartalmaz már, hiszen feltelepítve a GTA4-hez kapunk nagy városrészletet (ahogy olvastam, még nem mindet), vezethető járműveket (ezek közül sem mindet), mellékküldetéseket, HUD-ot, az összes fegyvert, az összes zenét a rádiókban, valamint az összes eredeti hangot. Szép teljesítmény!
A mod letölthető torrenten egyben, vagy Megauploadról részletenként. A teljes méret majdnem 3,4 gigabájt, természetesen tömörítve. A mod csak a GTA4: Episodes from Liberty City-vel képes korrekt módon működni. A mod frissítéseiről egy autoupdater programocska gondoskodik, tehát amint a fejlesztők kiadnak valamilyen hibajavítást, vagy új dolgot, az apró program letölti azt. Ez elég korrekt megoldás. A modot nem próbáltam, nem tudom, mennyire bugos, szóval csak saját felelősségre töltsétek, bár ha úgy állunk hozzá, hogy egy kevés srác által fejlesztett mod béta változata, akkor nem érhet csalódás! (Remélem, hogy Tommy, vagyis a főhősünk karakterét elkészítik szebb formában is).
Vice City: Rage hivatalos oldal
Vice City: Rage Torrent
Vice City: Rage (1.rész, 2.rész, 3.rész)


Kommentek
Adama admirális (8/10)
SPYFF (2012-01-13 23:26:37) MODZoneAdama admirális (8/10)
Ripley (2012-01-13 23:17:23)